Nagyon
szép világ kerekedett. Kéz se, láb se. És a gondolkodással,
hogy állunk? Fekszünk és alszunk egy pincében lomok között?
Felejtős a nemtörődömség ugye? Se erre, se arra nem megyünk mi
már soha többé, ez végletes. A szerelem se kísért a szép
szemünkért, mert a tett már nem ígéretes. Ó hol is van az a
tavalyi hó, ha lankad a libidó! És a gondolkodással már sehogy
sem állunk, ez az igazán röhejes. Minek is? Ugyan! Ebből baba nem
fogan, csak az örök erőlködés marad szakadatlan és a vágy
elrohan, hogy sose lássa milyen volt romlása. Ne légy azért
ideges, megvárunk s lesz ahogy lesz.
Laurie és én: válogatunk
