gyülekezet

az emberek között

Akkor az antikrisztus egy darabig még itt fog sumákolni az emberek között.Fiatal még,remélem megölni nem kell ezért,hisz bárányokat farkasként nem riogat.Még azt is megérhetjük,hogy a nemzeti zászlót -ó minő borzalom- az ő kénes/bűzös lehelete lengeti!Meglehet: a népet fóbiássá kell nevelni és azt a nevet minden könyvből kitörölni(bár már nem olvas senki;xenofóbia meg van ám,,,az internetről is örökre száműzni),hogy nyoma se maradjon.Azért nem kéne ennyire félni,a „Jelenések Könyvében” írt fenevad még távol marad.A babiloni szajha haja izgatja a férfiak agyát.Majd harácsolnak hozzá vagyont fizetségül. És előbb-utóbb lesajnálják

szikla

Monolit vagyok,szikla,gondolkodom:

Nem a fiatal szolga a jó bürokrata.
Ez már a boszorkány üldözésféle valami,
ez veszélyes.
Átalakítja a közigazgatást.
Nem konkrétan utaltam,
hanem a hozzá hasonló alakokra
Nem túl őszinte szava,de nem vár büntetést a
szürkület szolgája,
ha urának egyben kedvére tesz.
A hatalom iróniája ez.
Mozdulatlan és mégis serénykedik
a maga javára, lopakodó pestis

Mindenesetre csak az igazat,
ha durvának tetszik is.

Mond el nekem!

Csak a jobb a jó,a többi meg áruló.
Mert mindenkinek van egy téglája... mondják.
Az ártatlanság a slusszpoén.
Szemtelen tézis ez,de alkalmazható.

A hovatartozás fontos.
Más kérdés már az,amikor a szerető "haza" elüldöz.Ne adj isten ellehetetlenít szülött fiai által.
Hová lesz akkor a hazaszeretet?

Vak birka a mezőn.Ugyan hol a helyed?
Persze tudom.Barom,vár az akol!

ez van

Élete során az ember gyakran attól fél, amitől nem kellene, vagy nem úgy fél, ahogy kellene, vagy nem akkor, amikor kellene./Arisztotelész/

nem kell megfontolás

az évek

Csókolj meg engem,ha mersz még csókolni! Múlnak az évek,sem én,sem te nem vagy már a régi.
A vágy halovány,csend van,a bozótosban sem lakik már madár.Nem lendül a penge s vérünk
se ömlik egybe az erek folyóján.Messze beúszott a tengerbe a tegnapi láz.Valamikor még együtt
leszünk és beszélgetünk egy kertben a lombok alatt; mivé lettünk az évszázadok alatt.A lét mindegy
lesz és eldönthetjük itt hagyjuk örökre,vagy vele megyünk és újabb szavakat keresünk,hogy megneveztessék
eredetünk.

nem kell érszelgősség

http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=21271Narancs XXII. évf. 17. szám(2010.04.29.) - 2010-04-29
publicisztika - publicisztika
Minek nevezzelek? - A szélsőjobboldal fogalmáról

Egy férfi és egy nő ül a bárban.
- Lefeküdne velem egymillió dollárért? - kérdi a férfi.
- Persze - vágja rá a nő.
- És ezer forintért?
- Dehogy. Mit képzel, ki vagyok én?
- Azt tisztáztuk, hogy ki maga, most már csak az árról tárgyalunk.

avalon

Nem voltam még képregény,leszek utcán sodródó szemét,piramis és szakadék.A dudva elrejt,ráhagyom a védekezést.Szabadon szálló porcicákkal hálok e megejtő éjszakán,hordozva (kicsit) a félsz szagát.Hajnalban osonok el.Magammal járok.
Zsákomban az évek korhadéka:lányok,zenék,csillagok.Néhány másodperc egy szakadt filmből,lángoló menedék,a lápon felejtett gyermek,szájában sárral,teli élő
bábokkal.Kényszerítő idő hajt,bokrok karmolnak szemembe,hogy megtaláljam a
vágyat a képekre,az óvatos léptekre a falak mentén,mert szólni nem szabad,csak menni,menni,menni,míg inam nem szakad.És belefárad a sár a bakancsba,annyit járok rajta a folyókhoz tartva.Mert oda kell érnem időben (azt utolsó komp még megvár végtelen türelemmel) és csak egyszer késhetek.A kifeszített kötél a vízben
hamar elszakad s akkor maradhatok a parton és a sziget majd hiába vár reám,nem
lesznek holnapok.Ó Avalon!Engedj!Artúr nagyon vár a fák alatt.Hír híján csupasz
az emlékezet.

önmaga az abszurditás

Tiszteletem az öné,Ferlinghetti úr!

Egyes szám negyedik személy
Bart István fordítása „Körséták, hosszú barangolások végén mindig itt kötöttem ki, mintha az élet színpada lenne, s itt tartanák majd az igazi nagy előadást, itt forgatnák majdan a filmet. És nem tudtam, én vagyok-e maga a másodosztályú főhős, vagy csupán egy statiszta, mint ahogy nem tudtam azt sem, forgatták-e már egyáltalán a filmet.
Mikor megérkeztem, úgy tűnt, már lefutott a képsor, aztán egyszeriben ott találtam magam a jelenet kellős közepében ugyanúgy, ahogy először történt. Úgy mondom először, mintha nem ismétlődött volna minden, valahányszor eljöttem. Újra és újra és mindig ugyanaz. Egyazon kávéház, a Tértől ugrásnyira, egyazon tompa fény belül, és a teraszon is ugyanazok ülnek kikandikálva a Térre a mellékutcából. Megfestettem már e jelenet minden apró részletét, átlapoztam már e fényképalbumot, s megemésztettem lapról lapra. Megfestettem már mindenki festményét ugyanerről a tárgyról, és kitéptem minden képet az albumból, és a képeket szétszórtam a Tér macskakövein, és ott feküdtek mint megannyi zilált lélek és még mindig engem néztek, és az alakok a kávézó teraszán falnak támasztott portrék voltak, amelyeket ugyanarról a témáról már énelőttem megfestettek és újrafestettek mások, csak most a festék újra folyós lett és csepegni kezdett, és az arcok széthulltak mint olvadó tükörben, míg végül csupán a vászon csupasz csontjai maradtak és a házak csupasz csontjai, úgyhogy restaurálni kellene mindent. És mindez egyszer már megesett, mintha valamely rég felejtett távoli lét képei lennének, mely már csak csupasz vázként él emlékeimben.”

játék

Visszhangok játszanak velünk.

Csak visszhangok,semmi más.Miért is lenne,úgyis visszahangzik az egész világ,mintha a múlt keveredne fel,mint a piszkos víz.Végül leülepszik úgy is.Akarom is.

Holnapra üde leszek.Arcomra kiülnek a cseppek.

régi ablak már

pihenő

Most egy kis zenét a kedvemért! Valami újat e vakságban,ahol forradalom történik már egy szavazófülkében is.Ott benn a homályban ezek szerint lövöldöztek.A fene se bánja.Lopott hasonlatok kerüljenek,csak azt kérem,hadd pihenjek.Nem kérek rejtélyes hegeket reggelre a hátamra.
Mert ez egy becsapósdi játék.
A lélektelen gyermekekkel.