a papucsomat

Akkor most elmegyek. Ez a mai világ alkotóan zavar.

Amerre csak járok, kelek, zűrzavar támad, papucsomat is ellopták.

Nem aktív ma már a hatóság sem, így aztán állok itt mezítláb.

Lám, lám, itt mindenki ápol, de nem takar, vicces a ravatal. IS.

Komisz kölkök között még egy kis pisis, de nem nagy a baj,

drogban utazik ő is. Kanászabb nem lesz a kanásznál. Pincékben

hál manapság, zihál a szabadság, de büszke tüskeként a köröm

alatt marad s fáj. Mindenki tudja milyen a kórházban az ágytál.

No akkor lelépek, hányni mégse kéne, maradt még gyomrom egy

ebédre.

nemzetközivé

Nemzetközivé lesz a viláááááág! Szólt a dal és mi itthon maradtunk, mert ahhoz fokozott bizalom kellett, hogy mehessünk. Csak a méltók, mondták a főszónokok miközben már tudtuk, nem ők mondják meg a frankót már nekünk. Attól persze még harsogott az ének, le nem fagyott az ajkunkról, szépen és szabadon szállt, csak azt nem értettük, mire várnak a katonák? Szökni úgyse mertünk még. A kisfiúk és a kislányok felett ragyogott a kék ég. Bizony volt így és másképp, mindegy, magabiztosan elittuk a májunk, ha már úgy se..., akkor ne legyen sehogy se! Mi legalább magunknak nem hazudtunk. Ó, boldog idők voltak azok, zokszó nem hallatszott. Ejh! Esténként jól berúgtunk. Zengett a za zének, mint ma, amikor zenélnek.

várhatunk

Nehézkesen, vonszoljuk magunkat a szemétben. Jönnek velünk a missziósok, mint megannyi hangya, sötéten áradva, minden élettel szemben. Milliónyi kereszt hitbe mártva, mérgez, nem ígér boldogságot, a sokaság szája tágra nyitva. A tülekedő testek a mélybe taszítanak, senki sem esélyes. Lenn a nedvek között a királynő potroha nő, így lesz az édes kedves fenséges. Így lesz ő a gazdaanya s a dolgozó és katona, elhasznált rabszolga lárva. Hej, de jó lesz hímnek lenni, egyszer másszor szárnyra kelni, ha a kegyes anya hagyja. Majd por lesz felettünk, alattunk, abban alszunk, kelünk s halunk. Nem kell már élni, a barlangokban az ég mindig fekete, várhatunk a reggelre.

elmenőben

Nem véletlen. A tér hegyes, bűvöletes, ölésre alkalmas. Dögletes bűzt árasztanak a rothadó húsok a betonkádakban. Nem véletlen, hogy nyüvek serege rág barlangokat a testben élvezettel. Felpuffad ez a táj is, mint annyi más, ahol a romlás kotorász, néha megrezdülve, ahogy a hasból felböffen a gáz. Ez már csak ilyen, ragadós gyötrelem, múltba veszett feltámadás. Röhögés a kies tájon, hogy még jobban fájjon a nevetés, jobb híján gurgulázzon a szenvedés, a köhögés.

Vidám lesz a báj itt, ne mondj nekem erre semmit. Ugye ketteske meghalsz hamarost? Holnapodat már feladták, ne várd nagyon, erre nem tévednek sokat, ha megmondják, hát megmondják a kiszámolt napjaidat. Kapálózni nem érdemes, csak jobban fáj ez a szétfoszló test. Egy végső vonaglás lesz, egy utolsó hideglelés, nem véletlenül. Marad neked a végtelen szédülés.

majd lesz

Részleteimben ölsz meg. Kívánós asszonyként kerülgetsz, én porban tekergő férget játszom. Hónapos szobára járunk, hogy néha összebújjunk. Mindegy, kielégülés úgy se lesz. Kétszemélyes a magány, melyben egy élet se neszez. Tegnapról holnapra butulunk, szó már nincs csak a nyöszörgéssel teli alkony rajzol foszló foltokat a falon. Nem érlek már el, vetetlen ágy rejti még illatod, nyögésed is hallik, ha fülelek kicsit. Elveszejtett a világ, már áldozni sem tudunk a magunk oltárán, testünk elbomlik, nem kapunk egymás után. Lesz majd más, mondod, látom sietsz. Igen, lesz majd más. Értem.

ami itt

Valójában nem érdekel az egész, pusztulás mind ami itt van, érdemtelenség és szolgaság, nem veszély ez,

hanem maga a rettegés, de értelmetlenül. Ez nem a ma,

csak annak utánzata. Akkor meg mire megy az aki öncélúan ijesztget. megszokják majd és akkor már ő félhet.

ma eljött a reggel

Mennyi lehet még? Kettő vagy három év? Csatlakozhatom a leírtak növekvő táborához?  Higgyek a statisztikák hibáiban? Meglehet, szerencsés lesz a jövő és túlélem az életet, ami nekem rendeltetett..Minden lehet és az ellenkezője is. Egy rezzenés az az éjben, mikor már minden reménytelen.  Eljön akkor a várakozás sötétje. Hogy hajnal lesz-e azt senki se tippelje.