Laurie és én: válogatunk

Laurie és én: válogatunk

2010. április 5., hétfő

mi lehet az infravörösben?


Megváltozott minden,mert ilyenek is vagyunk.Ha tetszik az éjszaka szülöttei is lehetünk,vad zombik akik csak húst esznek és mindegy nekik madár,hüllő,emlős-e a zsákmány,vagy netán ember?Csak rohanunk az éjszakában vérszagot keresve,áttörünk az aljnövényzeten,hátha ott bújik még abból ami megmaradt.Nem szabad pihennünk egy pillanatra sem,hát rohanunk a vér parancsára át a ligeteken és jaj annak a lénynek ki utunkat keresztezi.Lélegzetünk nincs,szívünk nem dobog,de most felhevülve folytatunk nagy vadászatot mindenre ami mozog.Kies hegyoldalról jövünk és vöröslő szemekkel nézünk le a völgyre.Bezárkóztak-e a házakba érkezésünk várva,félve,remegve.Egy falunyi ember!Kéjes érzés ez,bevallani még zombiként sem ildomos,mert a másik megesz érte féltve korgó gyomrát.Hisz ismeri az örök éhség hatalmát.És nem lehet visszalépni már,infavörösben úszik a határ.Ha nem vadászol,rád vadásznak ez itt a szabály.Márpedig a vadászatárt érdemes újra élni,mert évszázadok telnek el két ébredés között s akkor tehetetlenül kell bujdokolni.Barlangokban rejve elaludni,hogy sose érjen el a hajnal fénye,mert a rőt ragyogás eléget minket és a szélben szálnak a hamufelhők.Így is úgy is vége lesz egyszer,az élet teret követel magának és a mi létünk nem fér meg vele,mert ők nekünk csak táplálék állatok(még ellenségek sem) és szaporodnak kedvünkre,de már nem félnek, így mi fogyatkozunk,mert igazából elfáradtunk.Már meghalni sem tudunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése