Eljön mindig az a nap, mikor mindahányan ott állunk a Föld szélén és várjuk ki zuhan alá a gömbről legelőbb.Furcsamód tolongás lesz,mert annyira lehetetlen az,amit teszünk,hogy kíváncsi zűrzavarban álldogálunk majd.Várva valamit,ami tökéletesen nincs is még kész és felkészültek sem vagyunk egy új model elfogadására.Mert biztosan lennie kell valaminek, ami vonz a szélre.Éjfélkor jön a hajnal és délben eljövend az este,csak asztráltestek lebegnek a fényben.Egyenként tünedeznek el a csillagok és mi kórusban nevezzük meg őket.Árnyék az égen,egy üres test közeleg és nevet:
emberek mivé lettetek!Az amit a Földnek hisztek csak egy limlomos doboz telve kacattal,elvetélt gondolattal,megcáfolt elméletek hosszú sorával,titkos és tilos tudománnyal,a megváltók halotti imájával.
És eljön mindig az a furcsa nap mikor a rokonok nem ismerik meg egymást,ha segítséget kérnek tőlük és zavaros motyogással kerülnek meg minden indokot.Új jövő közelit,a babiloni asszony közöttünk léptet hátasán.
Akkor már régen volt és régen lesz már felébredni,legalább valami zajt csapni,hogy megijedjen a rémísztő vad.Addigra nekünk csak ez marad.A világnak vége lesz,a határban a dög arat.
Minden ismétlődik,mint az álmunkban.Mocorgunk az ágyon,másik oldalunkra fordulunk.Volt,van,lesz és a napvény megcsillan a katedrálisok ablakainak ólomüvegén.A szerzetesek némán mondják a zsolozsmát.Nincs már csodavárás rég,a megváltó levette szemüvegét és körülnézett: egyre erősödik az izzás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése