Részleteimben
ölsz meg. Kívánós asszonyként kerülgetsz, én porban tekergő
férget játszom. Hónapos szobára járunk, hogy néha összebújjunk.
Mindegy, kielégülés úgy se lesz. Kétszemélyes a magány,
melyben egy élet se neszez. Tegnapról holnapra butulunk, szó már
nincs csak a nyöszörgéssel teli alkony rajzol foszló foltokat a
falon. Nem érlek már el, vetetlen ágy rejti még illatod, nyögésed
is hallik, ha fülelek kicsit. Elveszejtett a világ, már áldozni
sem tudunk a magunk oltárán, testünk elbomlik, nem kapunk egymás
után. Lesz majd más, mondod, látom sietsz. Igen, lesz majd más.
Értem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése