várhatunk

Nehézkesen, vonszoljuk magunkat a szemétben. Jönnek velünk a missziósok, mint megannyi hangya, sötéten áradva, minden élettel szemben. Milliónyi kereszt hitbe mártva, mérgez, nem ígér boldogságot, a sokaság szája tágra nyitva. A tülekedő testek a mélybe taszítanak, senki sem esélyes. Lenn a nedvek között a királynő potroha nő, így lesz az édes kedves fenséges. Így lesz ő a gazdaanya s a dolgozó és katona, elhasznált rabszolga lárva. Hej, de jó lesz hímnek lenni, egyszer másszor szárnyra kelni, ha a kegyes anya hagyja. Majd por lesz felettünk, alattunk, abban alszunk, kelünk s halunk. Nem kell már élni, a barlangokban az ég mindig fekete, várhatunk a reggelre.